GyógyÍtás Természetes Tiszta Igazi Sóval(99%NaCl)

Elgondolkodott már rajta, hogy miért betegek az emberek? Mitől van annyi allergiás, rákos, cukorbeteg, autista? Miért van ennyi meddő nő?

Tudta-e, hogy amikor sót vesz nem sót kap?

Ugye még az általános iskolában tanultuk kémia órán, hogy a konyhasó kémiai képlete: NaCl azaz Nátrium-Klorid.

Sajnos manapság Magyarországon a kiskereskedelemben kapható sók túlnyomó részének a NaCl tartama csak 20 - 40 % -ra tehető. Akkor mit tesz ki a többi fennmaradó rész? Kérdezzük jogosan.

Akármilyen hihetetlen is de a fennmaradó nagyobb rész KÁLIUM-KLORID-dal van "pótolva".  Vagyis a jóhiszeműen megvásárolt konyhasónk már csak nyomokban az mint aminek azt eladják nekünk.

Szóval amikor sózunk, a több tÍzezer éve használt és bevált, az emberi szervezetnek elengedhetetlenül szükséges rendes igazis, tiszta konyhasó(NaCl) helyett Kálium-kloridot viszünk be a szervezetbe.

A kálium-klorid Íze szinte megegyezik az igazi NaCl-ével. Csak az előbbi egy kicsit intenzÍvebb, gyorsabban kell rá innunk, még "sósabbnak" éljük meg.

Csak, hogy az emberi szervezetben a Nátrium/Kálium arány az 30/1.

Magyarul 30-szor több nátriumra van szükségünk mint káliumra.

 papplajos.png

De ha folyamatosan ilyen sókat fogyasztunk akkor ez az arány igen gyorsan felborul.

És ha ez megtörténik akkor kezdődnek el, alakulnak ki a betegségek.

Szóval akkor veszélyes ránk nézve a kálium-klorid-os só?

A válasz sajnos IGEN! Mivel az már nem tiszta Nátrium-Klorid!

A Kálium-Klorid rövidtávú túladagolásának a tünetei a következők:

  • kedvetlenség,
  • alacsony vérnyomás,
  • súlyvesztés,
  • zavartság,
  • EKG-eltérések,
  • később izombénulások,
  • ritmuszavarok,
  • szívmegállás

Majd ha hosszabb távon fogyasztunk ilyen káliumos sókat akkor a tünetek lehetnek a következők: 

  • -A mellékvese abnormális megnagyobbodása, 
  • -cukorbetegség,
  • koncentrációképtelenség,
  • fáradtság,
  • feledékenység,
  • ellenállóképesség csökkenése,
  • állandó szédülések,
  • nátrium hiány,
  • vizesedés,
  • kézreszketés,
  • érzelemmentessé válás,
  • magatartászavarok,
  • elmebetegségek,
  • depresszió,
  • vér besűrűsödése,
  • agyvérzés,
  • szívroham,
  • vérkeringés romlása,
  • aranyerek és visszerek kialakulása,
  • veseműködés elégtelenné válása,
  • a bőr és a nyálkahártyák kóros elváltozásai,
  • mellékvesekéreg-károsodás,
  • fogamzóképtelenség férfiakban és nőkben egyaránt,
  • halálos Addison-kór tünetei alakulnak ki,
  • magas vérnyomás,
  • csontritkulás,
  • szívelváltozások,
  • veseelváltozások,
  • izomgyengeség,
  • hormonális zavarok,
  • rák kialakulása

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 6
Heti: 2
Havi: 15
Össz.: 7 613

Látogatottság növelés
Oldal: A Magyarországon kapható SÓ néven árult termékek
GyógyÍtás Természetes Tiszta Igazi Sóval(99%NaCl) - © 2008 - 2024 - termeszetes-so.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »